Családunkban nagyapámat, apámat, és bátyámat követően én kezdtem legkésőbb fotózni. Utólag visszagondolva a fényképezés műszaki fejlődése folyamatosan nyitott újabb utakat előttem. Gyerekként érthetetlen volt számomra, hogy miért éri meg órákat tölteni a sötétben és vegyszereket lögybölni. Noha most már fotózok filmre is, lehet, hogy soha nem kezdtem volna hozzá, ha 2000-es évek elején nem válik mindenki számára elérhetővé a digitális fotózás. Már az elején egyértelmű volt, hogy a fényképkészítés műszaki oldala, a technikásabb része is vonz. Ezért építettem saját műtermet vagy nagy sebességű vakuszinkron gépet. Minden érdekelt, ami mozog: a csobbanó vízcsepptől a rovarokon át, a repülő táncosokig. Később idő hiányában képtelen voltam a művészi ihletésű, saját elképzelésen alapuló műtermi fotózások szervezésére. Ekkor érkezett el a színpadi táncfotózás, ahol készen kaptam a fénnyel komponált látványt, amit addig nekem kellett összehozni a modell, ruha, smink, világítás, kellékek összeválogatásával. 2010-es évek elején váltak elérhetővé a nagy érzékenységű digitális szenzorok, amikkel már a színpadi digitális táncfotók is részletgazdag képet adtak. Innentől kezdve már nem éreztem azt a késztetést, hogy feltétlen műteremben fotózzak saját fényformálókkal és megvilágítási kompozíciókkal. Ahova csak tehettem, elmentem táncelőadást fotózni, ezen belül is leginkább kortárstáncot fotóztam, hiszen a klasszikus balett egy zártabb világ, tele kötöttségekkel. Ez idő alatt elárasztotta az életünket a rengeteg média tartalom, mindenki kezébe kiváló minőségű fényképezőgép és video felvevő került. Végtelen mennyiségű fotó került távoli tárolók megfoghatatlan bugyraiba. Ez a műszaki fejlődés tette számomra újra értékessé aztán a hagyományos kézi nyomat készítést. Pont azt, amit fiatalon nem értettem, és amiért tizenévesen nem kezdtem filmre fotózni. Most azok a tradicionális, valódi rézkarc-szerű mélynyomással készülő nyomatkészítési eljárások érdekelnek, amik ugyan digitális fotó alapúak, de a papírkép készítése során az alkotó tudása jelentősen befolyásolja a végeredményt, mint műalkotást. Mind a nyomólemez elkészítése, vagy a festék felhordása teljesen egyedivé teszi a papírképet, mint nyomatot. Jelenleg azon dolgozom, hogy ezt a világviszonylatban is kevesek által használt technikát minél magasabb szinten elsajátítsam, és itthon másokkal is megismertessem.
My way
In our family, after my grandfather, my father, and my brother, I was the last to start taking photos. In retrospect, the technical development of photography constantly opened up new avenues for me. As a child, it was incomprehensible to me why spending hours in the dark and sniffing chemicals was worth it. Although I now shoot for film, I may never have started if digital photography had not become available to everyone in the early 2000s. From the very beginning, it was clear that the technical side of photography, the more technical part, attracted me. This is how I built my own studio or high-speed flash sync machine. He was interested in everything that moves: from splashing water drops, to insects, to flying dancers. Later, due to lack of time, I was unable to organize artistically inspired studio photo shoots based on my own ideas. That’s when the stage dance photography arrived, where I got the scene composed with light, which I had to put together by selecting the model, dress, make-up, lighting, props. At the beginning of the 2010s, high-sensitivity digital sensors became available, with which even the digital dance photos on stage gave a detailed image. From then on, I no longer felt the urge to take photos in an absolute studio with my own light shapers and lighting compositions. I went wherever I could to photograph dance performances, mostly contemporary dance, since classical ballet is a more closed world full of constraints. During this time, our lives were flooded with a lot of media content, and everyone had high-quality cameras and video recorders in their hands. An endless amount of photos have ended up in the elusive recesses of remote storage. This technical development made traditional handprint making valuable to me again. Exactly what I didn’t understand when I was young and why I didn’t start taking photos for film as a teenager. Now I am interested in those traditional print-making processes that are made with intaglio like real etching, which are based on digital photos, but during the creation of the paper image, the creator’s knowledge significantly influences the end result as a work of art. Both the preparation of the printing plate and the application of the ink make the paper image as a print completely unique. I am currently working on mastering this technique, which is used by few people in the world, at the highest possible level and introducing it to others at Hungary.